A munkahelyen a dolgozók által viselt ruhák nagymértékben befolyásolják a kényelmüket, s ezáltal a munkavégzésük hatékonyságát. A férfi póló ideális megoldást jelent, hiszen amellett, hogy kényelmes, könnyen emblémázható is. Az emblémázás lényegében azt jelenti, hogy a cég nevét, illetve logóját feltüntetjük az adott ruhadarabon. Nagy előnye, hogy a logóval ellátott munkaruhák egységes megjelenést biztosítanak a dolgozók számára, ezáltal professzionális hatást keltve. A férfi pólók többféle színben és nyakkivágással érhetőek el, így mindenki ki tudja választani azokat, amelyek a leginkább megfelelnek az elvárásoknak. Miért érdemes emblémáztatni a munkaruhákat? Mi alapján válasszuk ki a megfelelő pólót? Mai blogcikkünkben ezekre a kérdésekre hozzuk a válaszokat, lássuk! Az emblémázás előnyei A cégek életében az egyik legfontosabb feladat a brandépítés és a megfelelő imázs kialakítása. Ezáltal ugyanis meg tudják különböztetni magukat más vállalatoktól, ezzel együtt pedig a beléjük – és az általuk kínált termékekbe, szolgáltatásokba – vetett bizalmat is nagymértékben növelhetik. Ennek része a márkanév, illetve a logó széles körben való megjelentetése, például a dolgozók által viselt munkaruhákon. Ha azokat emblémával látjuk el, akkor nagyon hatékony reklámfelületként szolgálhatnak, és sok ember szeme elé odakerülhetnek. Az emblémázott ruhadarabok egységes, s ezáltal professzionális megjelenést biztosítanak a munkavállalóknak, ami pozitív hatással van a velük kapcsolatba kerülő vásárlókra, ügyfelekre. Arról nem beszélve, hogy az egységes munkaruha nagymértékben erősíti a csapatszellemet, ami a dolgozók munkájára is kedvező hatást gyakorol.



Milyen férfi pólót válasszunk?

Munkaruháról lévén szó, az egyik legfontosabb szempont mindenképp a kényelem, hiszen ezeket a ruhadarabokat a dolgozók gyakran egész nap, 10-12 órán keresztül viselik. Fontos, hogy jó minőségű, a mindennapi használatot jól bíró anyagból, lehetőleg pamutból készüljenek a pólók, kellően laza szabással rendelkezzenek, és sokféle méretben elérhetőek legyenek. Ott van például a Promodoro férfi póló, amely 100%-ban pamutból készül, így nagyon kényelmes viseletet biztosít. Kellemes érzetet nyújt a bőrnek, remekül szellőzik és rendkívül tartós. A mindennapi használat és a gyakori mosás, illetve gépi szárítás hatására sem megy tönkre egyhamar. Lezser szabással és lekerekített nyakkivágással rendelkezik, XS-től egészen 6XL-es méretig, sokféle színben elérhető. Ami pedig az emblémázást illeti, tökéletesen alkalmas az anyaga a gépi hímzésre, amely az egyik legszebb technika a logó megjelenítésére.

Mire érdemes még odafigyelni?

A férfi póló színének meghatározásakor mindenképpen vegyük figyelembe a cég arculatában megjelenő árnyalatokat, illetve azt, hogy a logó milyen alapszínen mutat a legszebben. Mindig olyan összhatásra törekedjünk, amiben harmonizálnak a színek, és emellett vonzzák is a figyelmet! Bízunk benne, hogy ezek után már nem kérdés, miért érdemes az emblémázott pólók mellett dönteni. A kérdés legfeljebb az, hogy melyik modellt válasszuk. Amennyiben a fent részletezett tényezőket szem előtt tartjuk, könnyen meg tudjuk hozni a helyes döntést. Kínálatunkban a magas minőségű ruhadarabok között a Fruit of the Loom és a James & Nicholson márkájú pólók is elérhetőek. Bátran nézz körül, és válaszd ki azt, amelyik a leginkább megfelel az igényeidnek!